A Németországi Protestáns Egyház tervezi, hogy állást foglal a zsidómisszió témájában

2016.11.10 08:46
Forrás: evangelikus.hu, Unsere Kirche Nr. 43. // Westfalen, Lippe, 2016. október 23-29.
Magdeburg – A reformáció 500. emlékévének kezdetével a Németországi Protestáns Egyház (EKD) igyekszik egyértelműen állást foglalni a zsidómissziót illetően. Miután az EKD egy évvel ezelőtt elhatárolódott Luther Márton zsidóellenes kijelentéseitől, idén november elején a zsidómisszióval hangsúlyosabban fog foglalkozni, aminek eredményeképp egy teológiai magyarázatot és állásfoglalást kíván majd megfogalmazni.

A zsidómisszióról már régóta folyik vita a német egyházban és jóllehet, ma már a többség ellenzi, mégsem alakult ki egységes álláspont, így például a württenbergi evangelikálok is más véleményen vannak. Az EKD zsinata 2016. november  6-tól 9-ig Magdeburgban ülésezik, amelynek központi témája: Európai szolidaritás – evangélikus impulzusok.