2019-ben is folytatódik az Angyali segítség az Ótemplomból akció Szarvason

2019.01.09 09:14

Forrás: evangélikus.hu

Szarvas – Véget értek a szarvasi Ótemplomban az Angyali reggelek sorozat alkalmai és a karácsonyi ünnepi istentiszteletek, melyeknek köszönhetően sokan úgy élhették meg a decemberi időszakot, hogy lelkileg feltöltődve indulhatnak az új évnek. Az elmúlt év hasonló időszakában több ezer adag ételt osztottak ki, és több mint egy tonna ruhát adtak át a rászorulóknak, így mintegy ezer szarvasi és Szarvas környéki rászoruló ember kapott segítséget. Mivel idén is szükség van segítségre, ezért az Ótemplom jótékonysági akcióját folytatni kívánják a 2019-es évben is.

Január 3-án dr. Czinkóczky Mihály gyülekezeti felügyelő, Galó Tamás szenvedélybetegellátás-vezető és Lázár Zsolt esperes, intézményvezető Szarvason, a Napraforgó klubban sajtótájékoztatót tartottak az idei tervekről. Elmondták, hogy a vízkereszttől húsvétig tartó időszakban az eddig megszokott akcióikat folytatják.

A gyülekezet vezetősége mindenesetre szeretné, ha minél több ételosztást tudnának szervezni egészen áprilisig. Emellett hétköznapokon harminc adag ételt adnak a rászorulóknak a klubjukban, emellett pedig ruhagyűjtést is szerveznek: várják a használt ruhákat, törülközőket. Továbbá két helyen is gyűjtik a tartós élelmiszereket: a klubjukban és az Újtemplom gyülekezeti házában is. Emellett, ha azt az időjárás indokolja, megnyitják majd a krízisszállójukat.

Első lépésük volt a hétvégi első ételosztás, amely a karácsonyi gyülekezeti adományokból jöhetett létre. A vasárnapi istentisztelet után tartott osztáson a rövid fohászt és vízkereszti gondolatokat követően alig húsz perc alatt osztották ki a nyolcszáz adag finom székelykáposztát. Aki kóstolta, annak mind nagyon ízlett.

„Sok új arcot is láttunk a vendégek között. A legmesszebbről érkezett 6068 kilométert utazott Pandzsáb városából, ő Indiából jött közénk. Január 27-én már biztos lesz ételosztás, hiszen az ökumenikus imahéten a gyülekezetek perselypénzét az ételosztás céljára utalják át a gyülekezetek. Amennyiben érkezik addig más felajánlás, hamarabb is várható. Az ótemplomi gyülekezet az angyali reggelek és a karácsonyi istentiszteletek perselypénzével járult hozzá a mostani sikeres akcióhoz. Isten áldása legyen a főzőcsapaton és az ebédet elfogadókon egyaránt!” – mondta az esperes.

Több mint egy éve, 2017. október 22-én került ki a Vajda Péter utca 7. szám alá az Enni adok – Enni kapok elnevezésű doboz. Megtudtuk, hogy a Re-Formáló Egyesülettel közösen működtetett ételdoboz általában gyorsan ki szokott ürülni. A falra felszerelt, nyitható edényzetből háromnál több ételt egyszerre nem szabad kivenni. 

Nyolc-tíz önkéntes segíti a munkát. A „naposokra” általában heti egy nap jut, de néha az is előfordul, hogy egy hét kimarad. A bevált rutin szerint a reggeli órákban az önkéntes összegyűjti az előző napról megmaradt péksüteményeket a támogatóktól – az albán pékség, a Cipó Kft., Cupcake Kft. , kisebb adagokra osztja őket, majd juttat belőlük a dobozba és a Tessedik utca 24. szám alá is. Ez utóbbi intézkedésre azért volt szükség, hogy csökkentsék a visszaélések számát, valamint folyamatos kontrollt biztosítsanak az élelmiszernek.

Az adventi időszakban és a két ünnep között nagyobb volt a forgalom a doboznál, és sok magánszemély is adakozott. Sajnos még mindig kevés adomány érkezik, erre próbálnak ráerősíteni majd a következő időszakban.