Iskolafelszerelés hátrányos helyzetű gyerekeknek. Kérjük, segítsen!

2015.03.12 08:26

Két rövid történetet ajánlunk megismerésre a jövőből, 2025-ből. Két - most tizennégy éves - fiatal siker sztoriját.

 

Kovács Péter tíz év múlva ígéretes szoftver-fejlesztő lesz. Támogatja szüleit, akik életük első autóját így megvehetik. Péter komolyan fontolgatja, hogy megkéri barátnője kezét. Barátjával közös céget alapítanak, kezdetben rajtuk kívül két fővel, üzleti terveikben három éven belül további húsz munkatárs felvétele szerepel.

Szabó Nikolett települése legfiatalabb női képviselője lesz tíz esztendő múlva. Programjában vállalta, hogy mindent megtesz azért, hogy olyan segítő hálózat jöjjön létre, amely lehetővé teszi, hogy minden fiatal, egyedülálló édesanya városában befejezhesse középfokú tanulmányait és szakmát szerezzen. Mindeközben párjával ő is kisbabát tervez. Nagy, vidám családot szeretne, boldogabbat, mint amiben ő nőtt fel.

 

Hogy Nikolett, Péter és további több száz társának álma megvalósulhasson, az Ön segítségére is szükség van. Támogassa az Evangélikus Diakónia munkáját, hogy ezek a fiatalok korszerű eszközökkel, inspiráló környezetben tanulhassanak.

30 millió forintot kell összegyűjtenünk most. Ebből az összegből számítástechnikai eszközökhöz, iskolabútorokhoz és kollégiumi felszerelésekhez jut közel 2000, hátrányos helyzetből induló fiatal.

30 millió forintra van szükségünk. Tudjuk, ez nem kis összeg. Hisszük, hogy sikerülhet. Az Ön adományával mindenképp.

A Magyarországi Evangélikus Egyház számlaszáma: OTP 11707024-20347257-00000000,

a megjegyzésrovatban kérjük, tüntesse fel: "diakónia".


Az Önök által igényelt adminisztráció minden formájára nyitottak vagyunk, beérkezett adományáról igazolást küldünk, az akcióról szóló tudósításokban pedig természetesen közzé tesszük a támogatás tényét.

Segítő együttműködését ezúton is köszönjük!