Jótékony célra gyűjtöttek a tizedik Katalin-napi evangélikus bálon

2017.11.22 10:14
Forrás: evangelikus.hu, szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
 
Budapest – Immáron tizedik alkalommal került sor a Katalin-napi evangélikusbálra. Ezúttal is a Budavári Önkormányzat aulájában gyűjtek össze 2017. november 18-án a kulturált szórakozásra vágyók.

Minden Katalin-napi bálon valamilyen fontos célra gyűjtünk egyházunkban. Nem volt ez másképp idén sem. A tombolajegyek árából befolyt összeg az Evangélikus Diakónia által a szíriai háború áldozatai és a világ üldözött keresztényei számára folytatott gyűjtését támogatta.

A gyűjtés miértjét a bál egyik fővédnöke, Prőhle Gergely országos felügyelő a következőképpen indokolta: „Minden egyes ember személyesen felelős azért, aki segítséget kér – mondta. – Egy egyháznak ezt a kérdést komolyan kell vennie, komolyan kell vele foglalkoznia. Nem lehet ezt politikai szlogenek szintjén elintézni, de nem lehet válaszolni olyan illúziókat kergetve sem, hogy nekünk mindenkit segítenünk kell és természetes, hogy aki ide akar jönni, azt mindenkit válogatás nélkül be kell engedjük az országba. Súlyos gondolkodási folyamat eredménye az evangélikus egyház válasza. Azt gondolom, hogy egyházon belül elég sokat foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, mindenki saját vérmérséklete, politikai szimpátiája, kegyessége mentén másként gondolkodik erről. Van, aki a politikai kampányt tartja fontosnak, mondván, hogy mi sem gondolkodhatunk másképp mint a politikai közbeszéd. A másik véglet az, aki csak a Szentírásban leírt felebaráti szeretetről szól.”

A felügyelő szerint Luther Márton segítségünkre lehet ennek a kérdésnek a tisztázásában: „Luther a kettős kormányzás tételével a világi és az egyházi kormányzás közötti ellentétet igyekezett áthidalni. Míg az állam, a politikai közösség feladata az, hogy egy közösség érdekeit megvédje, addig az egyes embernek igenis az a feladata, hogy a felebaráti szeretet parancsát kövesse és megtegyen mindent akkor, amikor valaki segítségre szorul és ezt a segítséget kéri, elvárja. Megpróbálunk most ennek jegyében, az Evangélikus Diakónia és a Bajor Diakónia segítségével olyan segélyprogramokat, feladatokat definiálni, helyzeteket találni, ahol ez a személyes segítség érvényesülhet. Olyan segélyprogramokat keresünk, ahol segíthetünk a szíriai háború áldozatainak, és segíthetünk azoknak, akik üldözött keresztények a Közel-Keleten. Mindezt pedig úgy tesszük, hogy a mi személyes segítségünk számítson. Azokon is segíteni kell, akik már ideérkeztek hozzánk, de azokon is, akik a szülőföldjükön, vagy ahhoz közel szeretnének maradni. Az adománygyűjtés indítóalkalma ez, jó lelkiismerettel, nyílt szívvel, de gyakorlatias megközelítéssel szeretnénk segítséget nyújtani.”

Az országos felügyelő után Gregersen Labossa György a Diakóniai Bizottság vezetője elmondta, hogy valamiféle menedékjogot már kapott, javarészt nem keresztény menekültek integrálásában Budapesten és Nyíregyházán az evangélikus egyház jelentős munkát végez diakóniai hálózatának segítségével. A diakónia teológiája teremtésteológiai megalapozottságú, ami azt jelenti, hogy akár egyházhoz nem köthető szervezetekkel együtt is dolgozik azon, hogy személyválogatás nélkül, függetlenül attól, valaki honnan jön, milyen a bőre színe, milyen a vallása, a rászoruló embernek segít. Azért segít, mert Isten teremtményét látja a rászorulóban. Krisztus szenvedésére tekintve pedig segít azokon az embereken, akiket kereszténységük miatt üldöznek. Tudjuk, hogy a legüldözöttebb vallás a kereszténység, ezt nem hagyhatjuk szó nélkül, hanem a kezek evangéliumát gyakorolva segítő kezet kell nyújtanunk hitsorsosainknak. A Magyar Állam is jelentős segítséget nyújt a Közel-Keleten és segít a keresztényeknek, de partneregyházunk, a bajor egyház is jelentős munkát végez Szíriában, Irakban, templomokat építenek, ehhez a programhoz is szeretnénk most kapcsolódni” – magyarázta Gregersen-Labossa György.

Buda Annamária a diakóniai osztály vezetője hangsúlyozta a diakóniai munkát végzők fontos tevékenységét, majd munkatársával, Hajdu Tiborral bemutatták azt a kisfilmet, amely a menekültek körében végzendő diakóniai feladatokról szólt. Az est másik védnökének, Soltész Miklósnak, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárának köszöntő levelét is felolvasták.

Az est folyamán bemutatkozott a Szentendrei Evangélikus Egyházközség és a helyi evangélikus óvoda, Horváth-Hegyi Olivér lelkész egy rajzfilmet mutatott be, amely tág keretek közötti gondolkodásukat és tevékenységüket mutatta be.

Sor került a Hot Jazz Band koncertjére, majd a bál borászának és szakácsának bemutatkozása után a vendégek finom vacsorát ehettek.

Nyitótáncot a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium diákjainak előadásában láthattunk, Kéri Tamás betanításában. A tombolán értékes nyereményeket lehetett nyerni. Az est további részében pedig a Beatangok zenekar tolta a talpalávalót.

További képek ITT: