Példátlan összefogás a busztragédiában érintett családokért

2017.02.02 12:16
Forrás: segelyszervezet.hu, evangelikus.hu
Budapest – A Verona közelében történt buszbaleset másnapján az Ökumenikus Segélyszervezet országos pénzadománygyűjtést hirdetett a sérültek és az áldozatok hozzátartozói javára. Az azóta eltelt időszakban egy emberként mozdult meg az ország, sokan fejezték ki szolidaritásukat és együttérzésüket pénzadományukkal a segélyszervezet honlapján, illetve számlaszámán keresztül.

Az Ökumenikus Segélyszervezet 2017. uanuár 31-én sajtótájékoztató keretében mondott köszönetet az adományozóknak, mely alkalommal Lehel László ismertette a gyűjtés részleteit és a pénzadomány felhasználásának módját is.

A segélyszervezet elnök-igazgatója az adománygyűjtésről elmondta: óriási összefogást tapasztaltak, az ország minden pontjáról, sőt több más országból is érkeztek felajánlások a segélyszervezet honlapján, illetve banki átutaláson keresztül. A gyásznapon és az azt követő napokban óráról-órára jelentősen nőtt az adományok összege, melyek értéke néhány száz forinttól egészen a milliós nagyságig terjedt. Közel ötezer adomány érkezett, a felajánlások átlaga a tízezer forint fölött volt. Az adományok nagy részét magánszemélyek ajánlották fel, de több vállalat is jelentősen hozzájárult a gyűjtéshez. A segélyszervezet vezetője a gyűjtésről tájékoztatta a Szinyei Merse Pál Gimnázium vezetőségét. 

A segélyszervezet továbbra is fogad pénzadományokat a www.segelyszervezet.hu honlapján és a 11705008-20464565 számlaszámán „Buszbaleset” megjelöléssel. A gyűjtés tizedik napján az adományok összege átlépte a 70 millió forintot. Lehel László megerősítette: mint minden más gyűjtés esetén, a honlapján és a Facebook oldalán nyújtott tájékoztatás mellett, az Ökumenikus Segélyszervezet ebben az esetben is névre szóló köszönőlevelet küld a címüket megadó felajánlóknak, melyben visszacsatol az adományok felhasználásáról is.

felhasználásról az elnök-igazgató elmondta, hogy a tragédia másnapján közzétett felhíváshoz hűen, az Ökumenikus Segélyszervezet a beérkezett adományokat 100%-ban az érintett családoknak adja át. A tragédiában érintett valamennyi család részesül az adományokból, de a segélyszervezet az egy családra jutó összeg meghatározásakor jelentősen differenciálni fog a hozzátartozót elveszített családok, a súlyos sérülést szenvedettek, és a könnyebb sérülést, illetve tárgyi veszteséget elszenvedett érintettek között.

Lehel László végül köszönetet mondott a médiának is, hogy az első perctől segítették az országos összefogást. Ugyanakkor a gyászolók, valamint a traumát átélők és családjaik érdekében továbbra is a legnagyobb tapintatosságot kérte a média munkatársaitól. Az elnök-igazgató hozzátette: az adományokat a segélyszervezet közvetlenül a családok részére adja át a sajtónyilvánosság kizárásával.