„Akik a reménybe haltak bele”

2015.11.23 11:07

"Akik a reménybe haltak bele" - ökumenikus imaóra a gyermekáldozatokért

Szöveg: Kézdi Beáta, forrás: evangelikus.hu


Budapest - Ökumenikus imaórát tartanak a menekült gyermekekért és a gyermekáldozatokért 2015. november 22-én a józsefvárosi Szent József plébánia templomban. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezetése mellett igét hirdet: Fabiny Tamás evangélikus püspök.

2015. augusztus 27-én egy osztrák autópályán otthagyott teherautóban hetvenegy menekült holttestére bukkantak, köztük négy gyermekére. Az elmúlt években tízezrek, köztük sok gyermek fulladt a Földközi-tengerbe, olyanok, akik háborúk, éhínség, zsarnokság elől menekültek egy emberibb élet, vagy egyáltalán a túlélés reményében. "Azért fontos, hogy együtt imádkozzunk a gyermekekért, hogy arcot kapjanak a menekültek. Ne tömegeket, ellenséget lássunk a családokban, a gyermekekben, hanem sorsokat, élettörténeteket. A terrorizmus veszélye nem bagatellizálható, és nem szeretnénk szó nélkül elmenni a november 13-i párizsi merényletek mellett sem, de fontos hangsúlyozni, hogy a menekültek nagy része az életét menti, és fájóan sok gyermek halt már bele a reménybe" - mondta az alkalomra hívva Fabiny Tamás.

Ferenc pápa Lampedusán a "közöny globalizációjától" óvott. A Szent Egyed közösség által szervezett imaórán arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy nem törődhetünk bele a halálba! Arra kérnek, hogy legalább a saját közönyünkbe ne törődjünk bele! Imádkozzunk a meghalt és az élő menekültekért, a békéért, az üldözöttekért és a túszok szabadulásáért. És imádkozzunk azért is, hogy senkinek ne kelljen menekülnie, de aki már elmenekült, segítségre találjon!

A november 22-i alkalmon együtt imádkozhatunk majd olyan szír keresztény testvérekkel, akik már biztonságban vannak, vagy akik már menedékjogot kaptak Magyarországon. Az imaórát Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezeti, mellette igehirdetéssel szolgál majd Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Időpont: 2015. november 22., este hét óra (a hat órás szentmise után). 

Helyszín: A józsefvárosi Szent József plébánia templom, Budapest VIII., Horváth Mihály tér 7.