„Beteg voltam, és nem látogattatok meg…” – Amikor a hozzátartozó látogatása elmarad

Természetesen nagyon építő és megerősítő, ha a beteglátogatás "ideális" helyzetben történik. Bekapcsolódhatunk a gyógyuló örömébe vagy vigaszt adhatunk, de fontos beszélnünk azokról az élethelyzetekről is, amikor az emberi élet legnagyobb fájdalma szólal meg: "Nincs emberem..." (Jn 5,7).

A kezdő áhítat alapjául választottam ezt az igét, mert akár hívőnek vallja magát valaki, akár nem, az életérzés mindenképpen ismerős. Ha bajba kerülök, ki az, aki időt, gondolatot, tettet akar arra szánni, hogy rajtam segítsen? A látogatási idő ezért nehéz egy kórházban. Ki jön el, hogy meglátogasson? Igaz ez a koraszülöttre éppúgy, mint a szép kort megélt felnőttre. Ebben sincs recept, hiszen az élet bármit írhat, még azt is, hogy valaki teljesen egyedül marad, mert mindenkit elvesztett maga körül.

A fizikai és lelki fájdalom valahogy számvetésre készteti az embert, akár a kórházban, akár az otthonában várja a látogatóját. Ki vagyok? Mennyit érek? Ezt a belső munkát és megtöretést nem lehet elkerülni. Valahogy erre a felismerésre kérdez rá Jézus is a bethesdai betegnél. Nem azt kérdezi: "Mi a bajod? Akarsz-e meggyógyulni?" Amikor Jézus másodszor találkozik a beteggel, arra kéri: ne vétkezzen. Tehát teljes felépülést Krisztussal kapott.

A nincs emberem! felkiáltást, mint Krisztus embereinek, meg kell hallanunk, hogy dicsősége legyen az Úrnak. Nem azért, hogy betöltsük a hozzátartozók helyét vagy nagyszerű embernek gondoljuk magunkat, hanem azért, hogy választ találjunk az imára: "Uram küldj valakit...!"

Az ezt követő előadást Bajuszné Orodán Krisztina tartotta, aki elsőként arról az oldalról világította meg a nap témáját, hogy nem is olyan egyszerű eleget tenni a látogatási kéréseknek kórházlelkészi szemszögből, mert vagy nincs benn a beteg, vagy későn érkezünk. Máskor utólag derül ki, hogy egy emelettel följebb gyógyul az ismerősünk, és nem jött róla jelzés. Megesik, hogy alszik a beteg, vagy már nem tud kommunikálni, és mégis elhangzanak a hozzátartozó kérdései: Meg tudja téríteni? Üdvözülni fog? El kell tudni hordozni annak a súlyát, hogy nem érek oda mindenkihez.

Az előadás második része arra tért ki, hogy a hozzátartozónak mekkora dilemmát jelent a 24 órás ellátást igénylő szerettük életének méltó megoldása. A nincs emberem! felkiáltás mennyire árnyalt válaszokat rejt megában. A hallgatók ezt a felvetést igazán színessé tették saját tapasztalataikkal.

Ez aztán elvezetett a saját érintettségünkig, hogy nekünk magunknak, mi a hiteles válaszunk vagy elvárásunk arra a helyzetre, ha teljes kiszolgáltatottságba kerülünk. Mert ennek mentén tudunk hitelesek lenni a betegek mellett is.

Hálás voltam, hogy ez az alkalom azzá érhetett, hogy mertünk őszintén szembenézni olyan kemény kérdésekkel, személyes sorsunkat tekintve is, amivel nap nap után találkozunk a ránk bízottak életében.

A szerző evangélikus lelkész, klinikai lelkigondozó, szupervizor.