Egy úttörő emlékére

2021.06.01 09:12

Emléktáblát avattak az öt éve elhunyt dr. Gadó Pál, a Siló Mozgássérültek Önálló Élet Otthona alapítója és első vezetője emlékére Piliscsabán.

A szűkkörű ünnepségen az otthon lakóin kívül jelen volt Gadó Pál családja és egykori munkatársak. Az áhítat liturgiáját Szilák-Túri Krisztina intézményi lelkész vezette. Áldást mondott Gregersen-Labossa György a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat lelkésze. Kézdy Péter piliscsabai lelkész igehirdetésében a pünkösdi történet kapcsán arról beszélt, hogy a Lélek kitöltésekor megértették az egyszerű galileai halászokat, hallhatóvá vált azok hangja, álma, próféciája, akiknek a fejük fölött szoktak dönteni, akiket nem tekintenek önállónak. Visszaemlékezett arra, hogy Pali bácsit ez a pünkösdi Lélek vezette, ezzel a Lélekkel alapította a Silót: a „Semmit rólunk nélkülünk” és az „Önálló Élet” pünkösdi Lelkével. Erre a Lélekre emlékeztessen mindenkit az emléktábla.

A lakók nevében Szitár Zsolt emlékezett Dr. Gadó Pál úttörő munkásságára és szemléletére: "A sérült emberek három legfőbb szükségletét kívánta kielégíteni: az akadálymentes lakhatás, a munkahely és a mozgásterápia iránti igényt. Hat év alatt elkészült a mű, 12 akadálymentes garzonlakással, műhelyekkel, tornateremmel uszodával és mozgásterápiás szolgáltatásokkal. Az alapítás óta eltelt harminc év sok változást hozott a működési elvekben, de akik még emlékeznek a hőskorra, hálatelt szívvel gondolnak az alapítóra. Ezért idén pünkösdkor az otthon aulájában emléktáblát avattunk Pali bácsi tiszteletére, hogy mindenkor, mindenki tudhassa, kinek köszönheti ezt nagyszerű létesítményt."