Szeretetház Luther születésnapjára
Németországon túl elsősorban Hollandiában, Skandinávia államaiban és az Egyesült Királyságban tettek szert jelentős népszerűségre a diakóniának ezek az új intézményei, emellett az Egyesült Államokban volt a mozgalomnak számottevő követői tábora.
Hazánkban az első evangélikus anyaház Pozsonyban jött létre 1891-ben, s ez később munkaállomásokat létesített az ország számos pontján, így Győrben is.
Indulás gyülekezeti adakozásból
A győri evangélikus egyházközség tagjai a fennmaradt források alapján a legkorábbi időktől szívügyüknek tekintették a szegények és elesettek támogatását. Tették ezt anyagi segítségnyújtással akár végrendeleti úton, akár életükben alapítványokon keresztül, a szegény sorsú, ám rátermett diákok felkarolásával, avagy a lelkészek kezelésében álló szegénypénztár gyarapításával. Ugyanakkor sokáig váratott magára, hogy mindez komplexebb módon, intézményi keretek között történjen.
Végül Karsay Sándor akkori győri lelkész, dunántúli szuperintendens Luther Márton születésének négyszázadik évfordulója alkalmából javasolta, hogy a jubileum tiszteletére állítsanak fel szeretetintézményt. E célra a gyülekezet felajánlotta a Kálvária utca 25. szám alatti házát, majd a hívek adakozásának köszönhetően 1885-ben sikerült az épületet tatarozni és berendezni. A szegény- és árvaintézet ünnepélyes átadására abban az évben december 8-án került sor; működését négy árva gyermek és két idős gyülekezeti tag befogadásával kezdhette meg.
Benedek Adolf tanító tevékeny közreműködésével a házhoz tartozó kertben megtermelték az ellátáshoz szükséges zöldségeket, s ezenfelül még bizonyos bevételre is szert tettek. Benedek Adolf nyugdíjba vonulását követően a helyére megválasztott Borsody János már az intézményben lakott, és mint árvaatyát alkalmazták a nyolc árva és a négy idős gondozott mellett.
Ekkorra már mind a rendelkezésre álló munkaerő – egy fő –, mind maga az épület egyre kevésbé mutatkozott elégségesnek a bővülő feladatok ellátására, annak ellenére, hogy Borsody Jánosnak felváltva besegítettek a gyülekezet hölgytagjai. A város vezetősége is mindinkább azt szorgalmazta, hogy a városi gondozásban álló evangélikus árvák nevelésének feladatát is vegye át a gyülekezet.
Bővülő létszám, sokasodó feladatok
A növekvő igények kielégítése érdekében 1906-ban a gyülekezet belmissziói egyesületének tagjai felvetették: az intézmény körüli teendők eredményesebb ellátása céljából Pozsonyból kellene diakonissza nővéreket hívni. A pozsonyi anyaházzal folytatott – elhúzódó – egyeztetések eredményeképpen 1910. február 9-én érkeztek Győrbe az első diakonissza nővérek: Huber Etelka és Frühwirt Auguszta. Ekkor két öreg és tizenegy árva lakott az intézetben, a róluk való gondoskodás volt a feladatuk.
A gondozottak egyre bővülő létszáma a személyzet gyarapításán túl szükségessé tette az intézmény elhelyezésének újragondolását is. Végül a gyülekezet teljesen új épület felépítése mellett döntött. Ennek pénzügyi hátterét az időközben szépen gyarapodó szegény- és árvaintézet alapja, valamint Bálint Mihálynak, a gyülekezet bőkezű mecénásának hatvanezer koronás adománya biztosította. Megfelelő telket a városvezetés ugyan nem tudott adni – noha a gyülekezet kérte –, ám ígéretet tett tízezer korona támogatásra, amelyet évi részletekben, tíz esztendő alatt kívánt kifizetni. Az új épületet végül a lelkészek birtokában álló, ám a nemes célra egyöntetűen felajánlott kertek helyén építették fel Oberländer Sándor tervei alapján; a kivitelező Káldy Mihály építőmester volt.
A megújult intézményt 1912. március 24-én Gyurátz Ferenc, a Dunántúli Egyházkerület akkori püspöke adta át rendeltetésének. Igazgatónak Pálmai Lajos lelkészt, vezető nővérnek Huber Etelka diakonissza nővért választották meg. Az új épület nemcsak a szegények, elaggottak és árvák befogadására és gondozására volt alkalmas, hanem huszonöt fős leányinternátust is kialakítottak benne.
Kórtermek a szeretetházban
A két évvel később kitört világháború az intézmény mindennapjaiban is változásokat hozott. Győrben vöröskeresztes hadikórházat létesítettek a sebesült, beteg katonák ellátására. A vasútállomáson berendezett központi kórház azonban csakhamar elégtelennek bizonyult. A gyülekezet felajánlotta a segítségét, s ennek jegyében szeretetházának három nagytermét kórtermekké alakította, ahol huszonnyolc katona elhelyezésére és ápolására nyílt lehetőség.
A kórtermek felszerelését, berendezését a belmissziói egyesület vállalta magára. Az egyesület hölgytagjai a betegek ápolásából is kivették részüket, sőt az orvosi feladatokat is az egyesület egyik orvos tagja, dr. Schrőder Gyula látta el önkéntes alapon.
A kórtermek kialakítása mellett 1917ben az internátus bővítése is szükségessé vált, mivel a győri felsőbb leányiskola gimnáziummá fejlesztése nyomán hirtelen megugrott a vidékről érkező tanulók létszáma. Az ő győri elhelyezésük érdekében döntött a fejlesztés mellett a gyülekezet.
A háború vége felé erősen éreztette hatását az élelem és a tüzelőanyag hiánya. Volt, hogy egyáltalán nem lehetett ezeket kellő mennyiségben beszerezni, vagy csak nagyon emelt áron, ezért a gyülekezet fenntartásában működő szeretetházban is egyre inkább költségvetési és beszerzési problémák jelentkeztek. Erre tekintettel az 1919. február 3-án tartott szeretetházi bizottsági ülés úgy döntött, hogy az épületben működő internátus a második félévben bezárja kapuit.
Ennek nyomán – mivel az épületben csupán tíz árva és két idős gondozott maradt – a személyzet jelentős részétől megváltak, csupán egy diakonissza nővért és egy cselédet tartottak meg a maradék teendők ellátására. A megürült szobákat a gyülekezet kiadta, az épület egy részét pedig a katonai dandárbíróság vette használatba.
Néhány hónappal később, a Tanácsköztársaság időszakában az épületet államosították. Bár az eredeti tervek szerint továbbra is árvaházként működött volna, ehhez az állam sem anyagi eszközökkel, sem megfelelően képzett szakemberekkel nem rendelkezett.
A Tanácsköztársaság bukása után ugyan felmerült az intézmény újbóli megnyitásának gondolata, végül anyagi megfontolásokból más döntés született. Szeptemberben a szeretetházi munka teljes leállása miatt az addig Győrben maradt egyetlen diakonissza is visszatért Pozsonyba, ennek következtében az evangélikus diakóniai munka éveken keresztül szünetelt a városban. Újbóli megindulására csupán 1925-ben kerülhetett sor.
A szerző történész, levéltáros, a győri Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény vezetője.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2019. október 20-án.