Szétválasztva és együttműködve

2016.12.07 12:37

Az Evangélikus Diakónia kezdeményezésére hagyományteremtő adventi találkozóra került sor parlamenti képviselők, polgármesterek és egyházi vezetők részvételével a Deák téri Evangélikus Országos Múzeumben.

 

A találkozó apropóját az adta, hogy mind a politikában résztvevők, mind az egyházak egyre inkább érzik azt, hogy felelősségük a társadalmi problémák megoldásában és az emberek életminőségének javításában több területen találkozik.

Az eseményt megelőzően Harmati Béla igazgató mutatta be a vendégeknek a napokban újonnan megnyitott múzeum állandó kiállítását, majd Gáncs Péter áhítatával kezdődött a bensőséges hangulatú találkozó. Az elnök-püspök bevezetőjében kiemelte, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház törekszik arra, hogy partnerként megvalósítsa a kormány azon szándékát, hogy az állam és az egyház különválasztását meghaladó együttműködés jöhessen létre.

Az áhítatot őszinte eszmecsere követte Prőhle Gergely országos felügyelő vezetésével. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a vélt, vagy valós véleménykülönbségek tisztázása és az együttműködés hatékonyságának javítása felekezeti hovatartozástól és politikai meggyőződéstől függetlenül a teljes magyar társadalom érdekében fontos és időszerű.

Az alkalom végeztével Gregersen-Labossa György lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai bizottságának elnöke adta át a Diakónia ajándékát Kondor Péter esperes, a gazdasági bizottság elnöke és Lázár Zsolt esperes társaságában. Az átnyújtott adventi koszorú eredeti – elsőként Johann Wichern evangélikus teológus, pedagógus által készített - változatán a négy adventvasárnapot jelképező nagy gyertya mellett piros gyertyák mutatják a hétköznapokat.

A találkozó végén a résztvevők megállapodtak abban, hogy a jövőben rendszeresen szerveznek találkozókat.