Tanácskozás a fogyatékosellátás jövőjéről Szombathelyen

2016.07.02 20:06

Szombathely, fotó: Unger Tamás, vaol.hu

„Fogyatékos személyek ellátásának komplex megközelítése” címmel konferenciát tartottak Szombathelyen a helyi Evangélikus Diakóniai Központ szervezésében.

A szép számban megjelent érdeklődő szakember Gregersen Labossa György lelkész köszöntő gondolatai után Nyitrai Imre helyettes államtitkát (EMMI) előadásából tájékozódhatott a fogyatékos személyek komplex ellátása terén felvázolt kormányzati célokról. 

Szó esett a férőhelyek átalakításáról, a hosszú távú cél az, hogy minél kevesebb fogyatékos éljen intézményi keretek között. Elhangzott az is: a társadalmi integráció fontos eszköze a foglalkoztatás erősítése. Drasztikus, illetve drasztikusnak tűnő eszközzel igyekszik erősíteni a kiváltást a kormány: az új szemlélet, az újszerű megközelítés az, hogy megszüntessék az „újratermelést” – így fogalmazott a helyettes államtitkár. Azt szeretné elérni a kormányzat, hogy aki alkalmas lakóotthoni életre, az egyáltalán ne kerüljön az intézményrendszerbe. A 2011-­ben, harminc évre megfogalmazott célnak már vannak eredményei: az első kiváltási szakaszban hétszáz fogyatékkal élő került ki intézményekből. Személyközpontú megközelítésre van szükség, arra, hogy mindenki a neki legjobb környezetben élhessen – hangsúlyozta Nyitrai Imre. A politikus beszélt a "szolgáltatási gyűrűről", vagyis arról, hogy csak támogató környezetbe, megfelelő körülmények közé emelhetők ki a fogyatékkal élők az intézményekből. A kiváltásra új pályázati forrás nyílik majd idén ősszel – mondta el a helyettes államtitkár. A pályázati keretben 35 milliárd forint áll majd rendelkezésre, ebből az összegből legalább 3500 személy kiváltását szeretnék megvalósítani.

A szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ élni fog a pályázati lehetőséggel, hiszen tervek, szakmai elképzelések vannak bőven a fogyatékkal élők megfelelő elhelyezésére, gondozására. Többször megoldásról és nyugati példáról beszélt Gregersen ­Labossa György lelkész, a diakóniai intézmények vezetője. A szombathelyi evangélikus intézmények most 58 súlyos és középsúlyos értelmi fogyatékos ember ellátását végzik, fontos a kitagolásuk.

– Nagyon jó a kapcsolatunk helyi civil szervezetekkel, amelyek olyan családokat fognak össze, ahol fogyatékos családtag él. Ahogy a szülők idősödnek, a fogyatékkal élő családtag ellátása nehézségekbe ütközik, ezért lenne jó irány összefogni a fogyatékos­ és az idősellátást, valamint a lakhatási támogatást – sorolta a lelkész.

– Tudunk fejleszteni, van területünk, Szombathelyen, a Középhegyi úton, valamint Pornóapátiban egy házunk – sorolta az intézményvezető. Szerinte a pornóapáti ingatlanon akár helyi gazdálkodásra is építhetnek, például a turizmus szolgálatában – vagyis tervek bőven vannak.

Molnár István János a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai osztályának intézményi referense több jó gyakorlatot ismertetett, bemutatva a fogyatékkal élők ellátásának széles spektrumát az Evangélikus Diakóniában.

Buda Annamária, a Diakóniai osztály vezetője és Hajdú Tibor PR referens többek között a diakóniai munka elvi alapjait, teológiai hátterét világította meg és a szakmaiság, munkakultúra és minőségbiztosítás protestáns megközelítését érzékeltette.

Lovass Tibor, a Szombathelyi Televízió igazgatója  a „Fogyatékosság és az alkotás szabadsága” címmel mutatta be a zsirai Speciális Filmszemle küldetését. Az értelmi fogyatékkal élők országos mozgóképes találkozóján készült több rövidfilm is levetítésre került. A szakember arról is beszélt, miért hasznos, miért fontos az alkotás szabadsága a fogyatékkal élőknek.

A prezentációkat követő fórumon a megjelent érdeklődők több kérdést is feltettek Nyitrai Imre helyettes államtitkárnak – többségében az intézmények tervezett kitagolásáról-, az ezekre adott válaszokból kiderült, hogy a szakpolitikai célok és az ellátottak – és azok családja – elvárásai alapvetően közelítenek egymáshoz.