Új lehetőségek a nevelőszülői hálózatban

2018.01.30 09:41
Forrás: evangelikus.hu, nagykanizsaonline.hu, szöveg: Nemes Dóra
Nagykanizsa – Mintegy félmilliárd forintot fordít a nevelőszülők képzésére a kormány idén, emellett pedig két új támogatási programot is elindít, jelentette be Czibere Károly államtitkár Nagykanizsán. Ezzel párhuzamosan a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ is elkezdte szervezni új, dunántúli szakágát, amelynek célja még többeket bevonni a nevelőszülői hálózatba, és gyülekezeti hátteret biztosítani azoknak a befogadó családoknak, amelyek ezt igénylik.

Huszonnégyen kapták meg tanúsítványukat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által szervezett nevelőszülői tanfolyam elvégzéséről nemrég Nagykanizsán. A tavaly megújult központi oktatási rendszer első csoportja tett sikeres vizsgát decemberben. A kétszáznegyven órás, ingyenes tanfolyam kilenc hónapon át tartott.   

„Az állam a gyermekvédelem rendszerét 2013 óta több lépcsőben fejlesztette, ennek egyik eleme volt a képzési rendszer átalakítása” – tájékoztatott Czibere Károly. – „Annak érdekében, hogy új nevelőszülőket toborozzunk – hiszen nagy szükség van az áldozatos munkájukra –, a kormány idén mintegy félmilliárd forinttal támogatja a képzésüket, illetve továbbképzésüket; 1,2 milliárd forinttal az érintett családok fejlesztő- és háztartásieszköz-beszerzését, 800 millió forinttal pedig a felnőtté váló neveltek életkezdési esélyeinek a javítását.”

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár azt is elmondta: azoknak a gyerekeknek, akikről a vér szerinti családjuk nem tud gondoskodni, a nevelőszülői hálózat jelentheti az egyetlen, életre szóló esélyt. Jelenleg 23 ezer ellátottja van a magyarországi gyermekvédelmi rendszernek. Közülük 15 ezer fiatalkorú él 5500 nevelőszülőnél. A megyei mérleget Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője ismertette: Zalában 512 hely van a gyermekvédelmi rendszeren belül, 237 nevelőszülőknél, 275 pedig gyermekotthonokban, lakásotthonokban.

„A legfőbb cél az, hogy a hátrányos anyagi helyzet miatt egyetlen gyermeket se kelljen kiemelni a családjából” – hangsúlyozta Cseresnyés Péter. – „Ám ha ez mégis elkerülhetetlen, szeretnénk, hogy a gyermek lehetőleg ne intézetbe kerüljön, hanem befogadó szülőkhöz. Ezért a kormány továbbra is kiemelten kezeli a nevelőszülői hálózat fejlesztését.”

A rendezvényen az is elhangzott: az ország keleti felén jóval nagyobb a nevelőszülők száma, mint a fővárosban és a nyugati régiókban, ezért az ottani területek fejlesztésére a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Hasonló a helyzet az evangélikus nevelőszülői hálózatok esetében is. A nagyobb dunántúli lefedettségre megoldást jelenthet majd az a regionális szakág, amelyet tavasszal indítana el a Magyarországi Evangélikus Egyház, illetve azon belül a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ (SZEDIK). A SZEDIK jelenleg régiószerte toborozza a jelentkezőket; munkatársai nemrég Nagykanizsán is tájékoztatták az érdeklődőket.

„Szolgáló egyház vagyunk, és ha halljuk a társadalom hívó szavát, akkor minden tőlünk telhetőt megteszünk – szögezte le Gregersen-Labossa György lelkész, intézményvezető. – A most alakuló SZEDIK Mózeskosár Nevelőszülői Hálózata szombathelyi központtal működne. A tervek szerint Zala és Vas egészét, valamint Somogy déli, illetve Veszprém megye nyugati részét fedné le, hiszen ezeken a területeken van a legnagyobb hiány nevelőszülőkből. Gyakorlatilag egy olyan új szolgáltatásról lenne szó, amely amellett, hogy megfelel az állami normáknak, hangsúlyosabb egyházi jelenlétet biztosít azoknak, akik ezt a hitük miatt jobban igénylik.”

A gyülekezeti háttér közösséget, lelki támaszt kínál a leendő nevelőcsaládoknak, ugyanakkor a vallásosság nem feltétele a jelentkezésnek, emelte ki Weller-Jakus Erika hálózati koordinátor.

„A legfontosabb az, ha valaki vállalja ezt a nemes feladatot, akkor érzelmileg is felkészüljön rá, és ehhez igyekszünk minden segítséget megadni. A jelentkezők első lépésként pszichológiai alkalmassági vizsgálaton vesznek majd részt, s ha ott megfelelnek, elkezdhetik a hatvanórás tanfolyamot. Huszonnégy éves kortól egyébként bárki lehet nevelőszülő – nemcsak házaspárok, hanem élettársak és egyedülállók is. Szeretnénk, ha azok a gyerekek, akik sokszor rajtuk kívül álló okok miatt nem élhetnek otthon, nevelőszülőre találnának, s minél előbb élvezhetnék új családjuk, valamint Isten gondoskodó szeretetét.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban jelent meg 2018. január 26-án.